Mérkőzések

2012/13
NB I
3. forduló
2012. 09. 10. - 01:30
Budaörs, Budaörs Városi Sportcsarnok

Csapatpróbatétel kipipálva

A Haladás elleni mérkőzés nem volt könnyű és még plusz szorossá is tettük az eredményt, de a csapat felül tudott kerekedni önmagán és ez egyértelmű győzelemre mutatott. Zeze nyilatkozatából kiderül minden, csak annyit említenék  meg, hogy Zeze végre gólt rúgott, nem is egyet az Aramisnál, Frank Tomi hármat, Németh Peti szintén kettőt és természetesen Roni és Sámson Zoli sem maradhatott ki.

Csopaki István (Aramis):  Igazából nem volt kétséges, hogy nyerünk, csak az volt a kérdéses, hogy hányszor kell megnyernünk ezt a mérkőzést. Nagyon balfék gólokat kaptunk és ezek miatt 4-szer kellett megnyerni a meccset, hogy a vége így simának tűnhessen. Ami Szegeden ’elment’, hogy az utolsó percben kaptunk gólt, ezen ma túl tudott lépni a csapat. A második félidőben végig vezettünk és megérdemelten nyertünk. Nagyon örülök annak is, hogy rúgtam két gólt. Jó eredménynek tartom ezt, hiszen a látottak-hallottak alapján az ilyen meccseket az Aramis inkább elbukdosta. A csapategység által most túl tudtunk lendülni és ezen az úton megyünk tovább.

Horváth Levente (Haladás VSE):  Végig egyenrangú partnerei voltunk a jó nevekből álló Aramisnak. Az első félidőben a 4:3-as vezetésnél, ha el tudunk menni két góllal és úgy tudjuk kezdeni a második félidőt, akkor több esélyünk lett volna. A második félidőt rosszul kezdtük, a támadásainkat nem fejeztük be és ezt könyörtelenül kihasználták az Aramisosok. A végén vissza tudtunk jönni a meccsbe, ugye 6:7-re, úgy éreztem van még lehetőség a pontszerzésre, mi voltunk ezekben a pillanatokban jobb passzban.  A rutinosabb játékosaik azonban kihasználva  hibáinkat gólt tudtak szerezni és nekünk elment a mérkőzés. Aki kilátogatott jól érezhette magát, mindkét csapat látványos, támadó játékot játszott, jó mérkőzés volt, nekünk elkeserítő, hogy nem tudtunk pontot szerezni.

Colorspectrum Aramis

9

Admirál-Haladás VSE

6
félidő 3-3
Játékvezetők: 
Solymosi András, Futó Tamás, Janitz Gergő
Kezdő: 
  • Sikur
  • Németh P.
  • Frank T.
  • Sámson
  • Csopaki
Csere: 
  • Hasenauer
  • Tóth Sz.
  • Korozmán
  • Roni
  • Birinyi
  • Sajbán
  • Tyukász
Kispad: 
  • Vezetőedző: Frank Tamás
Góllövő: 
  • Sámson (3')
  • Frank T. (13', 30', 39')
  • Roni (18')
  • Németh P. (21', 40')
  • Csopaki (24', 30')
Sárga lap: 
  • Németh P. (16')
  • Sámson (39')
  • Roni (39')
Kezdő: 
  • Németh K.
  • Kottán
  • Horváth
  • Halmos
  • Czeglédi
Csere: 
  • Jurak
  • Bogyó
  • Joó
  • Egle
  • Bagó
  • Bánfalvi
Kispad: 
  • Vezetőedző: Pálmay Tamás
Góllövő: 
  • Horváth (9', 37')
  • Halmos (10')
  • Joó (15')
  • Egle (32')
  • Kottán (38')
Sárga lap: 
  • Bánfalvi (10')
Piros lap: 
  • Németh K. (34')