Mérkőzések

2013/14
NB I
rájátszás 3.
2014. 03. 28. - 19:00
Dunakeszi, Radnóti M. Gimnázium

Parádés 4-be kerülés

A rájátszás 3. mérkőzésén, ami egyben a legjobb 4-be kerülést is jelentette, frenetikus győzelmet arattunk. A nehéz és sorsdöntő idegenbeli mérkőzésen be tudtuk bizonyítani, hogy a sok belefektetett és hozzáértő munka meghozza a várt eredményt –szó szerint is-. A nyomás az újonc Dunakeszi és a futsal kezdetétől folyamatosan NB I-ben jól szereplő Aramis csapatán is érezhető volt. Az Aramis újra bizonyított, hogy bármilyen háttérrel, de egységben mindenki oda tudja tenni magát a másikért -Aramis családként-, amikor nagyon kell. Németh Peti szerezte a 10. percben a vezető gólunkat, örültünk és picit féltünk is, hiszen múltkori -itt elvesztett- meccsen is mi vezettünk. Az első játékrészben már csak helyzeteket láttunk, így előnnyel tudtunk fordulni. A második félidőt jól kezdtük, a fiatal Birinyi Balázs rendkívüli és legjobbkor jött gólja növelte 2:0-ra előnyünket.

A következő 10 percben rengeteg helyzetkialakítást láthattunk, Sikur Lali sorra ütötte és fogta a labdákat az Aramis kapu előtt. Nagy erőt adott, hogy mindenki összejátszásban segítette a vezetés megtartását. A Dunakeszi nézők is kiszurkoltak egy gólt, amely a 32.percben még kiélezettebbé tette a továbbjutásos mérkőzést, mert 2:1-es vezetésnél a futsalban 8 perc alatt még akármi is lehet. Bizony nem is akármi történt, hiszen Frank Tomi leleményes labdaszerzéséből és csodálatos passzából született meg az újabb 2 gólos különbségre módosult eredmény, Roni fantasztikus kapura rúgásából. Ez nem volt elég, a hazaiak 5 a 4 elleni játékkal próbálkoztak, de a védekezésünk nem hagyta magát. Samu labdát szerzett és Roni egy percen belül, egy szemet kápráztató gólt szerzett, amivel eldöntötte a 3 meccsből a 2. győzelmet és a továbbjutást is. Az utolsó két percben is voltak támadások a Keszitől és üres kapura próbálkozások tőlünk, de maradt a szép eredményű, 4:1-es győzelem. ARAMIS ismét az ország legjobbjai között, reméljük az ETO ellen is tudunk nézőcsalogató, szép futsalt játszani.

http://www.pestmegyeifoci.hu/tartalom/cikk/264555_kialakult_az_elodonto_mezonye :
"Péntek este az újonc Kinizsi otthonában a vendég budaörsiek kezdtek jobban, hiszen az első félidő felénél megszerezték a vezetést, míg a hazaiak nem találtak a kapuba. A szünet után már kettő volt közte, amikor a Dunakeszi szépített, de a hajrában Roni egy perc alatt duplázott, ezzel idegenbeli bravúrral harcolta ki a továbbjutást.

Hiába tehát a tavaly nyári bevásárlás, a sokmilliós költségvetés és a bravúros alapszakaszbeli szereplés, helyreállt a világ – illetve a hazai teremfoci – rendje, és a Kinizsi helyett a sportág magyarországi tradícióit is szimbolizáló Aramis lehet ott a négy között."

Dunakeszi Kinizsi Futsal

1

Colorspectrum Aramis

4
félidő 0-1
Játékvezetők: 
Solymosi András, Kujbus László, Szuromi Viktor
Kezdő: 
  • Tóth Gy.
  • Tony
  • Kun
  • Csopaki
  • Temesi
Csere: 
  • Hegedűs
  • Horváth N.
  • Horváth Sz.
  • Varga
  • Hosszú
  • Fehér
  • Kovács
  • Monspart
Kispad: 
  • Vezetőedző: Biczi Gábor
Góllövő: 
  • Hosszú (32')
Sárga lap: 
  • Kun (4')
  • Tony (22')
Kezdő: 
  • Sikur
  • Németh P.
  • Frank P.
  • Frank T.
  • Roni
Csere: 
  • Birinyi
  • Gorjánácz
  • Takács
  • Vattamány
  • Szimcsák
  • Bálint
  • Sámson
  • Korozmán
  • Soós
Kispad: 
  • Vezetőedző: Frank Tamás
Góllövő: 
  • Németh P. (10')
  • Birinyi (22')
  • Roni (38', 38')
Sárga lap: 
  • Roni (14')