Mérkőzések

2018/19
NB I. "B" csoport
4. forduló
2019. 03. 18. - 20:30
Budapest, Mafc Sportcsarnok

Futsal NB I., B. csoport rájátszás, 4. forduló

Még magunkat is meg tudtuk lepni, hiszen kapott gól nélkül hoztuk a fontos BME elleni mérkőzést idegenben sok rúgott góllal. Mindenki maximális tudását hozta a mérkőzés utolsó pillanatáig és Frank mester végig „hatodik” játékosként irányította brigádját a kispadról. Hamar gólt szereztünk Büki Balti lövéséből, majd az utánpótlás válogatott Fekete Márk növelte előnyünket. Jöhetett a ritkán, de a legjobbkor megvillanó Kulcsár Gabi gólja. Természetesen ellenfelünk sem tétlenkedett és sok helyzetet alakítottak ki, de Soós Arni és Vámosi Marcell sem engedett labdát a kapuba.

A fordulást megelőzve Balti gólja magabiztosságot adott a csapatnak. BME próbálkozott 5 a 4-es játékkal is, ami most kevésbé jól sikerült nekik. Koncentráltan és továbbra is akaratteljesen játszottunk a 2. félidőben is, további gólok Márk duplázott. Bognár Bence sem maradt le a góllövő listáról, így 7 góllal nyertünk a BME vendégeként. Nem várt nagyarányú győzelem, reméljük ez a munka és lendület kitart a bajnokság végéig.

BME-BT FC

0

Aramis SE

7
félidő 0-4
Játékvezetők: 
Szilágyi Norbert, Czene-Joó Ádám, Takács Ákos
Kezdő: 
  • TYUKÁSZ PÉTER
  • ANDORKA KRISTÓF
  • BOZSOKI IMRE
  • RÓNASZÉKI BOTOND JÁNOS
  • HORVÁTH BENEDEK
Csere: 
  • PAPP ENDRE LEVENTE
  • SZIGETI ALEX
  • VIZA KRISZTIÁN
  • CSERNAI GÁBOR LÁSZLÓ
  • SZALMÁS ZOLTÁN
  • SÓVÁRI BENEDEK
  • LIPL NOEL LUKÁCS
  • FRANCISCO DE CAMPOS
  • FRITZ ATTILA
Kispad: 
  • Vezetőedző: Szabó Zoltán
Sárga lap: 
  • Csernai Gábor László (11')
  • Fritz Attila (17')
  • Szalmás Zoltán (23')
Kezdő: 
  • SOÓS ARNOLD
  • FEKETE MÁRK
  • SÁMSON ZOLTÁN
  • BÜKI BALTAZÁR GÉZA
  • BOZNÁNSZKY GÁBOR
Csere: 
  • VÁMOSI MARCELL JÓZSEF
  • NÉMETH MÁRTON GELLÉRT
  • KULCSÁR GÁBOR 8'8'
  • VATTAMÁNY DÁVID
  • FRANKOVSZKY DÁNIEL GÁBOR
  • GENCZLER KORNÉL
  • JUHÁSZ DONÁT
  • BOGNÁR BENCE 26'
  • GÁL ANDRÁS
Kispad: 
  • Vezetőedző: Frank Tamás
Góllövő: 
  • Büki Baltazár Géza (2', 17')
  • Fekete Márk (7', 21', 25')
  • Kulcsár Gábor (8')
  • Bognár Bence (26')
Sárga lap: 
  • Kulcsár Gábor (8')
  • Büki Baltazár Géza (37')