Mérkőzések

2019/20
NB I
14. forduló
2019. 12. 20. - 19:20
Budaörs, Aramis SE Futsal Csarnok

Futsal NB I., 14. forduló

Rengeteg gólos, idegfeszítő, többször hátrányból visszatérve; az utolsó fél percben megnyert mérkőzéssel zártuk a 2019-es évet Budaörsön. Harnisch Ákos gólja hozta meg a vezetést, hamar egyenlített a Nyírgyulaj. Teltek a percek és a kihasználatlan helyzetek, majd a 15. percben Fekete Márk és csapatkapitányunk Boza is kaput talált, amivel 2 gólos előnyre tudtunk szert tenni. Majd egy kis áramszünet ütött be a csapatnál és pár percen belül 4:3-ra fordított ellenfelünk.

A félidőben több dolgot átértékeltünk Moga mesterrel és szerettük volna újra megfordítani a mérkőzést, amihez a csapat, a stáb és a közönség is mindenben segítette egymást.

A 2. félidőt ugyan a Nyírgyulaj kezdte jobban, ezáltal most meg 2 gólos hátrányba sodortuk magunkat, de tovább küzdöttünk. A 28. percben 5:5-ös eredményt mutatott az eredményjelző és mindkét csapat hajtott a 3 pontért, bár akkor még senki nem gondolta, hogy 5 találat lesz a 10 gólon felül.

Újból vendég vezetés következett, de gyorsan reagálva a fiatal Fekete ikrek 1-1 gólja fordította a javunkra a mérkőzést. A 7:6-os eredménynél 5 perc volt hátra és az izgalmak a tetőfokra hágtak. Ellenfelünk csapatkapitánya is újra villant, ami döntetlent hozott a vége előtt egy perccel. Eljött a 40. perc, utolsó pillanatok és Harnisch győztes gólja, a rettentően fontos 3 pont itthon tartása és a budaörsi öröm.

félidő 3-4
Játékvezetők: 
Vass István, Kiss Gergő, Bíró Ottó
Kezdő: 
  • SOÓS ARNOLD
  • SÁMSON ZOLTÁN
  • VATTAMÁNY DÁVID
  • HARNISCH ÁKOS
  • JUHÁSZ DONÁT
Csere: 
  • MOLNÁR GÁBOR
  • FEKETE MÁRK
  • MOGA EDVIN
  • PANKOTAI ISTVÁN ÁDÁM
  • MONORI NORBERT
  • FEKETE OLIVÉR
  • PAPP BENCE
  • GÁL ANDRÁS
  • BOZNÁNSZKY GÁBOR
Kispad: 
  • Vezetőedző: Moga Flavius Lorant
Góllövő: 
  • Harnisch Ákos (6', 40')
  • Fekete Márk (15', 35')
  • Boznánszky Gábor (16')
  • Fekete Olivér (34')
Sárga lap: 
  • Fekete Olivér (27')
  • Fekete Márk (29')
  • Gál András (30')
Kezdő: 
  • OPRE RAJMUND
  • SÁNTA JÁNOS ATTILA
  • SISKA GERGŐ
  • VLASOVYCH VALERIJ
  • LAPA SERHII
Csere: 
  • DOBÓ LÁSZLÓ
  • VASS OTTÓ LÁSZLÓ
  • NAGY BENCE
  • FEKETE VIKTOR
  • PAZONYI ATTILA ZOLTÁN
  • BAITSUR VITALII
  • KONDÁS KRISTÓF
  • CSOMA ALPÁR
Kispad: 
  • Vezetőedző: Lovas Norbert
Góllövő: 
  • Siska Gergő (8', 19', 22', 38')
  • Sánta János Attila (17')
  • Vlasovych Valerij (17')
  • Kondás Kristóf (27', ö.g.)
  • Lap Serhii (28', ö.g.)
  • Fekete Viktor (33')
Sárga lap: 
  • Siska Gergő (30')
  • Lapa Serhii (36')
Piros lap: 
  • Nagy Bence (34')