Mérkőzések

2023/24
NB I
13. forduló
2023. 11. 17. - 18:30
Nyíregyháza, Continental Aréna Nyíregyháza

Futsal NB I., 13. forduló - Mindhárom pontot Nyíregyházán hagytuk

Hazai pályán bravúros győzelmet arattunk a Nyíregyháza ellen, de már itt is bizonyították, hogy remek teljesítményre képesek; főleg hazai pályán, ahol a Haladást is legyőzték. Ezek fényében tudtuk, hogy nehéz meccs vár ránk.

Ellenfelünk az elejétől fogva nekünk esett és letámadtak és próbálták irányítani a mérkőzést. Fölényben játszottak, de jól védekeztünk, mellette pedig Soós Arnold is remekül védett. Az első gólra a játékrész derekáig kellett várni, amit szerencsére mi szereztünk.

A hazaiaknál egykori játékosunkat, Dávid Richárdot állította ki a játékvezető második sárgával, így jöhetett az emberelőnyünk. Ezt nagyon hamar sikerült gólra váltani Bognár Bence révén, hiszen mindössze 15 másodperc kellett hozzá.

Azt gondoltuk, hogy kissé megnyugodhatunk, de ellenfelünk még nagyobb sebességre kapcsolt és bő két perc alatt megfordította az állást. A folytatásban adódtak nagy lehetőségek mind a két oldalon, de újabb gól már nem esett, így egygólos hátránnyal mehettünk pihenőre.

Az elsőhöz hasonlóan, a második játékrészben is mi szereztük az első találatot. Három perc elteltével Büki Balti egyenlített, de a múlt héthez hasonlóan, megint egyből gólt kaptunk.

Mindössze fél percig volt döntetlen, és a Nyíregyháza visszavette a vezetést, majd újabb egy perc múlva meg is duplázta, így már kettő volt a hátrányunk. Annak ellenére, hogy még sok idő volt hátra; levittük a kapust, ami hamar eredményre vezetett, Bogesz felezte meg a különbséget.

Hajtottunk tovább és közel voltunk az egyenlítéshez, de csak kapufáig jutottunk.

A véghajrában aztán egy eladott labda eldöntötte a három pont sorsát, mert ellenfelünk betalált az üresen maradt kapunkba. Az utolsó percben még Büki újra betalált, de egyenlíteni ezúttal sem maradt idő.

A Nyíregyháza ellen ismét jól játszottunk, de a fordulópontokból ezúttal rosszul jöttünk ki.

Most a hangsúly a regeneráción lesz, hiszen három nap múlva az újonc Pécset fogadjuk hazai pályán.

félidő 2-1
Játékvezetők: 
Forgács Krisztián, Szabó Péter, Szabó Ferenc Szilárd
Kezdő: 
  • 78 GAGYI SÁNDOR
  • 8 ÖREGLAKI NORBERT LÁSZLÓ
  • 22 COSTA DOS SANTOS GREGORY
  • 33 DÁVID RICHÁRD ISTVÁN
  • 99 RODRIGUES EMANOEL JOAO
Csere: 
  • 51 PETRÓ MARTIN
  • 7 SZABÓ LAJOS MÁTYÁS
  • 9 KRAJNYÁK ZSOLT
  • 10 KOVÁCS BÉLA RÓBERT
  • 11 KOVÁCS GERGŐ
  • 13 URR DÁNIEL LÁSZLÓ
  • 17 KOVÁCS ERIK DÁVID
  • 23 LAKATOS LÁSZLÓ
  • 88 KOVÁCS ÁDÁM
Kispad: 
  • Vezetőedző: Lovas Norbert
Góllövő: 
  • Krajnyák Zsolt (12')
  • Costa dos Santos (13')
  • Öreglaki Norbert László (23', 38')
  • Rodrigues Emanouel Joao (24')
Sárga lap: 
  • Kovács Béla Róbert (21')
Piros lap: 
  • Dávid Richárd István (11')
Kezdő: 
  • 22 SOÓS ARNOLD
  • 11 KOMÁROMI PÉTER
  • 17 SZEGHY SZABOLCS GÉZA
  • 23 MOGA EDVIN
  • 86 LÉVAI DÁNIEL MÁRK
Csere: 
  • 18 BUKODI MÁRK FERENC
  • 4 HORVÁTH NORBERT
  • 6 GÁSPÁR MÁTÉ BENEDEK
  • 9 VATTAMÁNY DÁVID
  • 13 GELLÉRFI SÁNDOR GERGŐ
  • 15 BÜKI BALTAZÁR GÉZA
  • 85 SZÜCS BARNA
  • 95 BOGNÁR BENCE
  • 97 ERDŐSI SOMA ZOLTÁN
Kispad: 
  • Vezetőedző: Horváth Szabolcs
Góllövő: 
  • Bognár Bence (11', 30')
  • Büki Baltazár Géza (23', 40')
Sárga lap: 
  • Komáromi Péter (8')
  • Horváth Norbert (21')
  • Büki Baltazár Géza (35')