Futsal NB I., 15. forduló

A kommentátor szemével:
Most nem sorolom fel, hogy melyik játékos mikor rúgott gólt, vagy kapott sárga lapot. Ezek benne vannak a meccs jegyzőkönyvében, ahogyan a végeredmény, a 6-6 is.

Inkább azt írom le, amit a meccs közvetítése közben éreztem a lelátón.

Az első érzésem az volt, hogy az Aramis végérvényesen belakta a csarnokát. Ezt jelezte, hogy zsúfolásig telt a lelátó. Volt egy-két üres szék, mert néhányan a büfében nézték az élő közvetítést. Érdekes meccsre-járási attitűd, de mint tudjuk: ahány ház, annyi szokás. Szóval, sokan voltunk. Többen még álltak is a székek mögött.

A másik érzésem az volt, hogy a srácok is megszerették a pályát. Nem is emlékszem arra, hogy mikor volt ennyi cseréje Frank Tamás mesternek. Nem tagadom, kicsit sajnáltam is, hogy közülük páran nem léptek pályára, de ez olyan meccs volt, ahol (mint kiderült) nem lehetett kísérletezni. Ez a Szigetszentmiklós ugyanis egy jó csapat. Pedig nincsenek a keretükben „nagy zsugások”. Viszont nagyon együtt vannak, érzik a másikat. (Ezt sajnos többször megtapasztaltuk, amikor átrohantak rajtunk, és gólt lőttek.) Azután van egy olyan kapusuk, akivel kapcsolatban nem is értem, hogy miért itt véd, miért nem valamelyik nagy csapatban.

A harmadik érzésem az volt, hogy baromira nyerni akarunk. Láttam egyik-másik fiún, hogy már a fülén is próbál levegőt venni a második félidőben, de azért csak rohant.

És ez az elképesztő akarat hozta azután azt, hogy 1,7 másodperccel a vége előtt Büki Baltazár harmadik góljával kiegyenlítettünk. Büki Balti… A legbohémabb srác, akit valaha is láttam teremben focizni. Hol mosolyog, hol agyonütné az ellenfelet, hol a legpengésebb cselt csinálja, hol meg nem hajlandó mozogni a pályán. Imádom a csávót, pedig a kommentátort sűrűn bosszantja fel. De –úgy látszik- ő így ég ezer fokon, a meccshangulathoz minden kell neki, amit felsoroltam.

És azt is éreztem, hogy nagyon nem szeretnék Frank Tamás lenni. A Mester nemcsak nagyon ért a szakmájához, de mérhetetlenül ott van a pályán akkor is, amikor nincs. Szinte érezni, ahogyan együtt lélegzik a játékosaival, ahogyan a francba kívánja azt a rohadt biológiát, amely szépen-lassan lekényszeríti a pályáról, a vonalon kívülre. Tegnap is harcolt az idegeivel, és meggyőződésem, hogy a fiúk szereztek neki pár ősz hajszálat.

De innen üzenem Mester, hogy a kommentátor szemében ez többre hivatott csapat a tavalyinál.

Sokan fejlődtek azóta, és valahogy a motivációt is jobban érzem bennük. És azt se feledjük el, hogy az utolsó négy olyan hazai meccsből, amelyet közvetítettünk hármat megnyert az Aramis, és csak a negyediket adta döntetlenre.

Lehet, hogy az Aramis csarnok tényleg oroszlánbarlang kezd lenni. Ahhoz persze kell az, hogy Boza lőjön majd olyan gólokat, amilyet tegnap, kellenek a Fekete fivérek kunsztjai, kellenek Bognár Bence leszorított lövései, Sámson Zoli rutinja, Soós Arni bravúrjai (tegnap két védhetetlent is védett), és a többiek átlagon felüli teljesítménye is.

S még valami, ami nagyon fontos: többször visszanéztük a közvetítésünkben: a bírók egy teljesen jogos büntetőt feledtek el megadni nekünk. A meccs végefelé ugyanis a vendégek 14-es számú játékosa Fülöp kezezett.

A büntető elmaradt, viszont a reklamáló Sámson kapott egy sárgát.

Egyben biztos lehet a csapat:

hogy Aramis nevű kutyámmal nagyon szurkolunk.

Dézsi Zoltán