Mérkőzések

2014/15
NB I
rájátszás 5.
2015. 04. 27. - 18:30
Budaörs, Budaörs Városi Sportcsarnok

Fontos 3 pont elvesztése

Fontos 3 pontot vesztettünk és több sérültet szereztünk a veszprémiekkel való összecsapáson. Jó mérkőzések és idén is pár pont különbségek jellemezték a két gárdát. Jól kezdtünk és lendületes játékunkat megdobva, Horváth Szabi gólja vezetést szerzett az Aramisnak. Egy perc múlva már Hosszú Ádi gólját tapsolhattuk, így 2:0-ra vezettünk. Ellenfelünk hamar szépített, azonban az első félidőben több gólt nem láthattunk, de sajnos két játékosunk is megsérült és nem tudta tovább folytatni a játékot.

A szünet után nem értünk ki az öltözőből és 7 másodperc elteltével egyenlítettek a vendégek. Mindenki nyerni akart és heves meccs volt, azonban előjöttek a helyzet kihasználási problémáink és fáradtunk is, de az összes játékosunk mindent megtett. Tudtuk nem lesz könnyű meccs, de a körülmények és a játékvezetés is a vendégeket segítette. A 28. percben kaptunk egy szerencsétlen gólt, így fordítottak a veszprémiek és nem tudtunk egyenlíteni. Az 5 a 4-es játékot is szépen játszottunk, de a labda nem jutott az ellenfél hálójába. Egy rossz passzt követően üres kapura szereztek még gólt a vendégek, ami beállította a végeredményt. Jelenleg ezzel a győzelemmel meg is előzött a Veszprém.

Aramis SE

2

Futsal Club Veszprém

4
(2-1)
Játékvezetők: 
Kujbus László, Moldván István, Szuromi Viktor
Kezdő: 
  • Sikur
  • Frank T.
  • Hosszú
  • Horváth Cs.
  • Csopaki
Csere: 
  • Kovács I.
  • Farsang
  • Jovánczai
  • Horváth N.
  • Klacsák B.
  • Roni
  • Boldizsár
Kispad: 
  • Vezetőedző: Ledő László
Góllövő: 
  • Horváth Sz. (7')
  • Hosszú (8')
Sárga lap: 
  • Klacsák B. (11')
  • Horváth Sz. (23')
  • Jovánczai (24')
Kezdő: 
  • Reveland
  • Németh P.
  • Tatai
  • Boromisza G.
  • Gulyás
Csere: 
  • Schmidmajer
  • Bényi
  • Finta
  • Tar
  • Vas
  • Boromisza D.
  • Bánfalvi
Kispad: 
  • Vezetőedző: Madarász János
Góllövő: 
  • Vas (11', 37')
  • Boromisza D. (21')
  • Horváth N. (28', ö.g.)
Sárga lap: 
  • Boromisza G. (10')
  • Németh P. (15')