Mérkőzések

2014/15
NB I
rájátszás 8.
2015. 05. 18. - 18:30
Budaörs, Budaörs Városi Sportcsarnok

Nem jött össze

A mérkőzést ellenfelünk kezdte jobban, ahol is az U20-s fiatalember szerezte a gólt, de csak pár percig kellett várni és Aramisos szintén U20-s tehetséges Klacsák Bence válaszolt rá. Izgalmasan folytatódott a meccs, azonban a következő 15 percben nem voltunk igazán a pályán, így nem volt az első félidő a miénk. Az 1:4-s fordulást követően jobban odatettük magunkat, bár még kaptunk egy kispadról való kiállítást és egy góllal növelte a Haladás előnyét. Fel volt adva a lecke, 4 gólos hátrányból és egy játékos kiesésével mit is lehet tenni. Remek futsal meccs kerekedett ki belőle, hiszen a 30.percben a visszatérő Vattamány volt eredményes, majd egy perccel később Klacsák ismételt és a kiemelkedő Horváth Norbi szerezte 4. gólunkat. A második félidőt inkább mi uraltuk.  

A nézőcsalogató mérkőzés még pörgősebbé és izgalmasabbá vált, akárcsak a 4:5-s állásra feljövetel. A további percek is tartogattak még gólokat, azonban újra a Szombathely szerezte. Helyzetkialakításokban és szép játékban megint nem volt hiányunk, azonban a kapufát vagy az oldalhálót sikerült inkább eltalálnunk. Bevetettük a vészkapus játékot is, ahol szintén Klacsák jutatta a hálóba a labdát. Egy perc volt hátra és 5:6-s állásnál még semmi sem volt biztos egyik gárdának sem. A nézők sem mentek a lefújás pillanatáig sehova sem, nem lehetett tudni ki hány ponttal zárja a mai találkozót. Továbbra is 5 a 4-es játékot alkalmaztunk, de nem találtunk kaput és ellenfelünk sem használta ki üres kapunkat. Így 5:6-s, a szombathelyiekkel nem szokatlanul sok gólos, jó mérkőzésen most alul maradtunk. Ami idén nekik a 3.helyet hozta, nekünk meg nem szakította meg az elmúlt meccsek pontnélküliségét.

Aramis SE

5

Swietelsky Haladás VSE

6
(1-4)
Játékvezetők: 
Futó Tamás, Czene-Joó Ádám, Puskás Gabriella
Kezdő: 
  • Boldizsár
  • FrankT.
  • Hosszú
  • Horváth Sz.
  • Roni
Csere: 
  • Farsang
  • Klacsák B.
  • Sebestyén
  • Vattamány
  • Horváth N.
  • Csopaki
  • Kovács
  • Sikur
  • Soós
Kispad: 
  • Vezetőedző: Frank Tamás
Góllövő: 
  • Klacsák B. (6', 31', 39')
  • Vattamány (30')
  • Horváth N. (31')
Sárga lap: 
  • Horváth N. (25')
  • Farsang (33')
  • Boldizsár (36')
Piros lap: 
  • Csopaki (26')
Kezdő: 
  • Tyukász
  • Gyurcsányi
  • Öreglaki
  • Hegyesi
  • Hajmási
Csere: 
  • Matyi
  • Borsi
  • Németh P.
  • Bíró
  • Sipos
  • Rácz
Kispad: 
  • Vezetőedző: Angulo Lopez Marco Antonio
Góllövő: 
  • Hajmási (2')
  • Öreglaki (11')
  • Németh P. (17', 18', 34')
  • Borsi (28')
Sárga lap: 
  • Hegyesi (14')
  • Németh P. (39')