Mérkőzések

2015/16
NB I
1. forduló
2015. 08. 31. - 18:30
Budaörs, Budaörs Városi Sportcsarnok

Fordulatos jó kezdés

Jól kezdtük a mérkőzést és a szezont is, amely sokak számára meglepetésként, de kiérdemelt győzelemmel indult hazai pályán. Nehéz mérkőzésre készültünk és a még most kovácsolódó csapatunk kiállta az első próbát a sokat támadó szombathelyiek ellen. A vendégek kapura lövéseit Sikur Lali hárította folyamatosan, majd a csapat ezt meghálálva a 10. percben az U20-as Pál Patrik szerzett vezetést, majd a 17. percben Frank Tomi növelte előnyünket és fél perc múlva már Roni góljával 3:0-ra vezettünk.

A szünet előtti percben ellenfelünk is kaput talált, így a második félidőt 3:1-ről folytattuk és jött is felfelé a Haladás, megállás nélkül támadtak. A 25. percben azonban a szintén az U20-s fiatal Sebi villant, így ismét 3gólos vezetésre tettünk szert. Azonban a vendégek feltámadtak és két gólt rúgtak 3perc alatt. Rezgett is a léc, de Frank mester a jó védekezésre ösztönözve, majd a gyors kontrákra bíztatva a csapatot, nem estünk szét. Sikur sem engedett már több labdát kapujába, majd 5:3-ra változtattuk az eredményt. Pár perccel a vége előtt ismét a fiatal Sebi volt eredményes, Szeghy fantasztikus passzát jutatta a kapuba, így 6:3-ra tudtunk nyerni az első fordulóban.

Tudjuk, még sok mindent kell tanulnunk a további fordulókra és reméljük, mihamarabb összeszokik az új kis brigádunk, nyitásnak ez rendkívül jól sikerült. Sokat dolgozunk, hogy ebben a kiszámíthatatlan és nehéz bajnokságban minél jobban megálljuk a helyünket és csapatként meneteljünk a felsőházba.

A következő fordulóban Dunaújvárosba megyünk, ahol egy egész Aramisos sorral fogunk szembe találkozni, méghozzá a tavalyi szezon kiemelkedő jó játékosainkkal, a házi gólkirályunkkal és házi legjobb játékosunkkal is. Más stílusú és több szempontból rendkívül nehéz mérkőzésre számítunk, de a labda gömbölyű.

Aramis SE

6

Swietelsky Haladás VSE

3
félidő 3-1
Játékvezetők: 
Kovács Gábor, Gál Péter, Faragó Miklós
Kezdő: 
  • Sikur
  • Frank T.
  • Roni
  • Tony
  • Szeghy
Csere: 
  • Farsang B.
  • Sebestyén
  • Jovánczai
  • Pál
  • Boznánszky
  • Csopaki
  • Pap
Kispad: 
  • Vezetőedző: Frank Tamás
Góllövő: 
  • Pál (11')
  • Frank T. (18')
  • Roni (18')
  • Sebestyén (26', 38')
  • Horváth P. (35., ö.g.)
Sárga lap: 
  • Frank T. (17')
  • Boznánszky (13')
Kezdő: 
  • Tyukász
  • Öreglaki
  • Hajmási
  • Horváth P.
  • Nagy T.
Csere: 
  • Matyi
  • Hegyesi
  • Gyurcsányi
  • Vidák
  • Rácz
  • Németh P.
  • Vlasics
  • Molnár
  • Németh E.
Kispad: 
  • Vezetőedző: Angulo Lopez Marco Antonio
Góllövő: 
  • Hajmási (19')
  • Németh P. (27', 29')
Piros lap: 
  • Tyukász (16')