Mérkőzések

2017/18
NB I
12. forduló
2018. 01. 05. - 20:30
Budapest, FTC Elek Gyula Sportcentr.(Kismartoni u)

Futsal NB I., 12. forduló

Az első félidő elején hibánkat kihasználva tudott vezetést szerezni a Fradi. Ezzel domináltak és mi meg nem rúgtuk be a helyzeteket. Hátránnyal fordultunk, majd következő percek is csak helyzeteket hoztak. Bravúrra volt szükség, hogy ne jussanak a hazaiak nagyobb előnyhöz és a 31. percben tudtunk egyenlíteni Boza révén. A következő percekben nekünk állt a zászló, majd Bogesz lőtte ki gyönyörűen a felső sarkot, amivel megszerezte a vezetést.

Az utolsó 5 percben nagy hajtás volt mindkét csapat részéről. Ellenfelünk 5 a 4-es játékra váltott, ekkor sem találtunk kaput. Már csak 8 másodperc volt hátra, amikor egy játékoson megpattanó labda szerencsétlen gólt eredményezett. Így a megfordított mérkőzésből, a végén sajnos csak 1 pontot tudtunk elhozni.

FTC Futsal-Fisher Klíma

2

Aramis SE

2
félidő 1-0
Játékvezetők: 
Tamási Péter, Wittner József, Kiss Gergő
Kezdő: 
  • VÁMOSI MARCELL
  • KOMÁROMI PÉTER
  • BIRINYI BALÁZS
  • ANDORKA KRISTÓF
  • HORVÁTH BENEDEK
Csere: 
  • LAUCSEK ANDRÁS
  • SAFAR IULIU
  • KARACS DÁNIEL
  • JUHÁSZ TAMÁS
  • JÁNDÉK CSABA
  • DÉNES MÁRK
  • KERESZTURY MÁRTON
  • LAK IMRE
  • VATTAMÁNY DÁVID
Kispad: 
  • Vezetőedző: Safar Iuliu Tony
Góllövő: 
  • Karacs Dániel (5')
  • Vattamány Dávid (40')
Sárga lap: 
  • Vattamány Dávid (34')
Kezdő: 
  • SOÓS ARNOLD
  • SÁMSON ZOLTÁN
  • PÓTA BALÁZS
  • SIVÁK PÉTER
  • BOZNÁNSZKY GÁBOR
Csere: 
  • ISZTOLYKA ÁDÁM
  • SZABÓ ÁDÁM
  • KULCSÁR GÁBOR
  • BÜKI BALTAZÁR
  • FRANKOVSZKY DÁNIEL
  • CSERI GERGŐ
  • FRANK TAMÁS
  • BOGNÁR BENCE
  • FEKETE OLIVÉR
Kispad: 
  • Vezetőedző: Frank Tamás
Góllövő: 
  • Boznánszky Gábor (31')
  • Bognár Bence (34')
Sárga lap: 
  • Büki Baltazár (30')