Mérkőzések

2017/18
NB I
5. forduló
2017. 10. 30. - 18:40
Budaörs, Budaörs Városi Sportcsarnok

Futsal NB I., 5. forduló

Kiemelkedő játékunkat nem tükrözi az eredmény, nem megérdemelt vereséget szenvedtünk a bajnokságban jól szereplő Dunaújváros ellen. Igazi játékkal kezdődött a találkozó, mígnem a vendégektől Fekete duplázott és hozta előnybe csapatát. A következő percek már több Aramis helyzetet tartogattak és Boza egy percen belül duplázott, amivel felpezsdítette a mérkőzés eredményét is. Még hazai helyzetetek maradtak kihasználatlanul, de 10 másodperccel a szünet előtt az Aramis nevelésű Pál Patrik volt eredményes.

A második félidőre nehezebb volt kijönni így 1 gól hátránnyal, de folytattuk a lelkes és szemet gyönyörködtető játékunkat. Teltek múltak a percek, de egyik csapat sem tudott a másik kapujába találni. Majd az utolsó 2 percben a várva várt és megérdemelt jó helyzetkihasználás és gól helyett; az 5 a 4-es játékból szabálytalanságot követtünk el. Hosszú Ádi is duplázhatott, a mérkőzésen a két megítélt büntető rúgásakor.

Egy döntetlen mérkőzés sikerült vereségre. Ebből is lehet meríteni, hiszen Frank csapata nagyot játszott, sajnos a pontokon ez nem látszik meg.

Aramis SE

2

Dunaferr DUE Renalpin FC

5
félidő 2-3
Játékvezetők: 
Tamási Péter, Juhász Dávid, Imrő János
Kezdő: 
  • HEGEDŰS FERENC
  • SÁMSON ZOLTÁN
  • PÓTA BALÁZS DÁNIEL
  • SIVÁK PÉTER
  • BOZNÁNSZKY GÁBOR
Csere: 
  • SOÓS ARNOLD
  • BÜKI BALTAZÁR GÉZA
  • TÓTH DÁVID
  • SZEGHY SZABOLCS
  • HÉGER ATTILA
  • SZABÓ ÁDÁM GÁBOR
  • CSERI GERGŐ
  • BOGNÁR BENCE
  • GÁL ANDRÁS
Kispad: 
  • Vezetőedző: Frank Tamás
Góllövő: 
  • Boznánszky Gábor (15', 15')
Sárga lap: 
  • Bognár Bence (38')
Kezdő: 
  • REVELAND ZOLTÁN
  • HORVÁTH NORBERT
  • NÉMETH PÉTER
  • VARGA CSABA
  • HOSSZÚ ÁDÁM
Csere: 
  • RIGÓ LÁSZLÓ
  • SCHRANCZ BALÁZS
  • FRIDRICH DÁVID
  • BOLDIZSÁR CSABA
  • PÁL PATRIK
  • FEKETE RÓBERT
  • GORJÁNÁCZ MÁRIÓ
  • CSÁNYI DÁVID ISTVÁN
Góllövő: 
  • Fekete Róbert (8', 13')
  • Pál Patrik (20')
  • Hosszú Ádám (38', 38')
Sárga lap: 
  • Hosszú Ádám (17')
  • Fridrich Dávid (17')
  • Fekete Róbert (37')