Mérkőzések

2017/18
U20
15. forduló
2018. 02. 25. - 12:30
Budapest, Kerék utcai Általános Iskola

U20, 15. forduló

Nehézségekkel induló mérkőzésből, ugyan vereséget szenvedtünk, de szépen felhoztuk magunkat. Több játékosunk a meccs előtt kevéssel tudott megérkezni közlekedési gondok miatt, majd az első percekben eltört a kapusunk ujja. Így védekezésben még többet kellett dolgoznunk, illetve a még nem kifejlett vészkapus játékot alkalmazva próbáltunk játszani. Előre felé már nehezen ment a koncentrálás és kimaradtak a helyzetek. A Déli-FTC brigádjának így könnyebb dolga volt és a szünet előtt 6:0-s előnyre tettek szert.

A fordulást követően rendeztük a dolgokat és kapushiány ellenére sikerült néhány helyzetet értékesíteni, a kapufa mindkét oldalon többször beleszólt a gólok növelésébe. Fekete Márk és Illovai Balázs is kétszer volt eredményes, majd a hazaiak sem tudtak már gólokat szerezni. Az első félidő megalapozta ellenfelünk győzelmét, de 7:4-re álltunk fel a 6 gólos hátrányból.

1988 Déli - FTC Futsal

7

Aramis SE

4
félidő 6-0
Játékvezetők: 
Czene-Joó Ádám, KisPatrik, Ilyés Gergő Hunor
Kezdő: 
  • BAJUSZ SZABOLCS
  • HEGYI ÁRON
  • FEHÉR DÁNIEL
  • FRITZ ERIK
  • HORVÁTH BENEDEK
Csere: 
  • FEHÉR RICHÁRD
  • TÓTH ATTILA
  • PEREPELICA KIRILL PATRICK
  • TAMÁS DÁVID
  • CSÉKA KRISZTOFER
Kispad: 
  • Vezetőedző: Nagy Attila Zoltán
Góllövő: 
  • Fritz Erik (1')
  • Horváth Benedek (5', 18')
  • Cséka Krisztofer (9')
  • Fehér Dániel (17', 19', 27')
Sárga lap: 
  • Cséka Krisztofer (32')
Kezdő: 
  • SCHMIDT MÁTÉ
  • FEKETE MÁRK
  • CHOMAN MOHAMED ÁDÉL
  • SZABÓ ÁDÁM GÁBOR
  • FEKETE OLIVÉR
Csere: 
  • ILLOVAI BALÁZS
  • HORVÁTH BARNABÁS
  • FRANKOVSZKY DÁNIEL GÁBOR
  • WALLER ARTHUR EDWÁRD
Kispad: 
  • Utánpótlás vezetőedző: Póta Balázs Dániel
Góllövő: 
  • Fekete Márk (21', 25')
  • Illovai Balázs (30', 35')
Sárga lap: 
  • Fekete Olivér (17')
  • Szabó Ádám Gábor (30')
  • Schmidt Máté (32')
  • Fekete Márk (35')