Mérkőzések

2020/21
NB I
14. forduló
2020. 12. 18. - 19:40
Budaörs, Aramis SE Futsal Csarnok

Futsal NB I., 14. forduló

Kétszer is kétgólos előnyből szenvedtünk nem érdemelt vereséget hazai pályán a DEAC ellen. Nehéz erről a meccsről írni, mert az akarat, a helyzetek is megvoltak az Aramis részéről, mégis az ellenfél vitte a 3 pontot. Három perc alatt 2 gólos vezetésre tettünk szert, de hamar jött a debreceni szépítés. Cingi parádés gólja újra 2 gólos előnyt jelentett. Aztán jött a fekete leves és a kapott gólok.

A törekvés megvolt, azonban sajnos döntetlen eredménnyel mentünk a szünetre. A fordulást követően hiába a jó játék, nem tudtunk újra előnyre szert tenni. A 28. percben a Debrecen fordítani tudott, majd kis büntetőhöz juttatták őket és ezáltal többszörös hátrányba kerültünk. Ebből még szépíteni tudtunk Sáhó Kristóf góljával, de pár perc elteltével megint ellenfelünk volt eredményes. Az utolsó perc is hazai gólt hozott, de ez már kevés volt az egyenlítéshez is.

Sok pozitívumot és dicséretet kaptunk a mérkőzés után a játékunkról és a megfelelő hozzáállásunkról. Igyekszünk ebből erőt meríteni és pontokat szerezni az alapszakasz következő fordulóiban.

Aramis SE

5

DEAC

6
félidő 3-3
Játékvezetők: 
Vass IStván, Kubicsek Máté, Kondákor Márk
Kezdő: 
  • VÁMOSI MARCELL JÓZSEF
  • MOGA EDVIN
  • JUHÁSZ DONÁT
  • BOZNÁNSZKY GÁBOR
  • JENEI KRISZTIÁN BALÁZS
Csere: 
  • MOLNÁR GÁBOR
  • TAMA ÁDÁM ZOLTÁN
  • HARNISCH ÁKOS
  • TÓTH DÁVID
  • SÁHÓ KRISTÓF
  • PAP ZSOMBOR
  • KERESZTURY MÁRTON
  • PAPP BENCE
  • GÁL ANDRÁS
Kispad: 
  • Vezetőedző: Moga Flavius Lorant
Góllövő: 
  • Boznánszky Gábor (2')
  • Harnisch Ákos (3')
  • Gál András (14')
  • Sáhó Kristóf (35')
  • Keresztury Márton (40')
Sárga lap: 
  • Sáhó Kristóf (9')
  • Gál András (24')
  • Boznánszky Gábor (24')
  • Juhász Donát (30')
Kezdő: 
  • DOBI ATTILA
  • FARAGÓ LAJOS
  • SZENTES BÍRÓ TAMÁS
  • SISKA GERGŐ
  • KÁNTOR TAMÁS
Csere: 
  • KRAJCSI BENCE
  • TÓTH ATTILA
  • SZABÓ LAJOS MÁTYÁS
  • ALVES DOS SANTOS
  • RÁCZ ZSOLT BENCE
  • BERECZ RAFAEL
  • SZABÓ JÁNOS ÁBEL
Kispad: 
  • Vezetőedző: Elek Gergő
Góllövő: 
  • Rácz Zsolt Bence (12')
  • Faragó Lajos (16', 28', 37')
  • Tóth Attila (19')
  • Alves Dos Santos (34')
Sárga lap: 
  • Tóth Attila (3')
  • Alves Dos Santos (31')