Mérkőzések

2020/21
NB I
7. forduló
2020. 10. 19. - 18:30
Szombathely, Haladás Sportcsarnok

Futsal NB I., 7. forduló

Kétszer is vezettünk Szombathelyen, majd beleszaladtunk egy nagyarányú vereségbe. Rendkívül jól összerakott Haladáshoz érkeztünk, ahol az elején fiatal csapatunk lelkesen játszott és vezetést szerzett Pap Bence a csapatnak. Ugyan hamar jött a hazai egyenlítés, majd Moga Edi gólja újra vezetéshez jutatott (2:1). Abban a percben újra döntetlen eredményt mutatott az eredményjelző, majd jött a fekete leves és sorra kaptuk a gólokat. Egyre rosszabbul védekeztünk és csökkent a koncentrációnk. Mindenki feszültebb és figyelmetlenebb lett, ami semelyik csapat ellen nem lehet megtenni, a Haladás ellen meg aztán végképp nem. Ennek egy csúnya vereség lett a vége. A hibákat kielemezzük és próbáljuk elfelejteni ezt a mérkőzést. Nagyon sokat kell még tanulnunk minden téren.

Haladás VSE

11

Aramis SE

2
félidő 7-2
Játékvezetők: 
Apkó Tamás, Tamási Péter, Muhari Gergő
Kezdő: 
  • GYIMESI MÁTÉ ÁRMIN
  • DÁVID RICHÁRD ISTVÁN
  • DRÓTH ZOLTÁN
  • VAS ÁDÁM
  • VIDÁK BALÁZS
Csere: 
  • ALASZTICS MARCELL
  • SOARES DE MELO
  • HAJMÁSI MILÁN
  • HORVÁTH PÉTER
  • SIMIC MILOS
  • SIPOS GERGŐ
  • PAPP ZSOMBOR
  • GERENCSÉR ANTAL
  • SZAKASICS BALÁZS
Kispad: 
  • Vezetőedző: Calvo Rodriguez Juan Ramon
Góllövő: 
  • Gerencsér Antal (4', 36')
  • Dávid Richárd István (9')
  • Simic Milos (11')
  • Soares De Melo (13')
  • Sipos Gergő (16')
  • Dróth Zoltán (18', 20')
  • Vidák Balázs (27')
  • Hajmási Milán (32')
  • Papp Zsombor (37')
Kezdő: 
  • VÁMOSI MARCELL JÓZSEF
  • MOGA EDVIN
  • KERESZTURY MÁRTON
  • PAPP BENCE
  • JENEI KRISZTIÁN BALÁZS
Csere: 
  • MOLNÁR GÁBOR
  • TAMA ÁDÁM ZOLTÁN
  • HARNISCH ÁKOS
  • FRANKOVSZKY DÁNIEL GÁBOR
  • SÁHÓ KRISTÓF
  • JUHÁSZ DONÁT
  • FISCHER ZSIGMOND LÓRÁNT
  • PAP ZSOMBOR
Kispad: 
  • Vezetőedző: Moga Flavius Lorant
Góllövő: 
  • Papp Bence (2')
  • Moga Edvin (9')
Sárga lap: 
  • Moga Edvin (22')
  • Pap Zsombor (27')