Mérkőzések

2023/24
NB I
5. forduló
2023. 09. 08. - 19:35
Budaörs, Aramis SE Futsal Csarnok

Futsal NB I., 5. forduló - Nem sikerült megállítani a Veszprémet

Eddig egyik bajnoki mérkőzésünk sem ígérkezett könnyűnek és tudtuk, hogy ez is nagyon nehéz lesz; főleg hogy ellenfelünk kiváló formában várta az összecsapást. Az elmúlt két fordulóban mindössze egy pontot szereztünk, így fontos lett volna javítani. A Veszprém elleni mindig parázs, lüktető meccset szoktunk játszani, ezúttal sem volt máshogy.

Sajnos nem indult jól a találkozó, ellenfelünk rögtön magához vette az irányítást, és többször is veszélyeztetett. A negyedik percben szabadrúgáshoz jutottak, ahol az első lövést még hárítani tudtuk, de a kipattanóból megszerezték a vezetést.

A gól után is kevesebbet volt nálunk a labda, így kevésbé voltunk veszélyesek az ellenfél kapujára. Ennek ellenére a félidő derekán sikerült egyenlíteni, 10 méterre az ellenfék kapujától egy lekészítés után Bognár lőtt a kapus lábai között a kapuba, így 1-1-re módosult az állás.

Az egyenlítés után kiegyenlítettebbé vált a játék és mind a két félnél benne volt, hogy megszerzi a vezetést, de ez a játékrész végén a Veszprémnek sikerült. Az utolsó két percben megpróbáltuk a vészkapus játékot, de nem hozott eredményt.

A fordulás után nagy lehetőséghez jutottunk, hiszen a vendégeknél kiállították Gavrilovicot, így emberelőnyben támadhattunk. Adódott is lehetőségünk belőle, de nem sikerült betalálni, így odalett a két perces emberfór. Ahogy ilyenkor lenni szokott, a kihagyott helyzetek megbosszulták magukat.

Épphogy kiegészült ellenfelünk, rögtön gólt szerzett, így már két gólos lett a hátrányunk. Szerencsére nem estünk kétségbe és hajtottunk a szépítésért, amire nem is kellett sokat várni. Ismét egy szabadrúgás, amihez ezúttal Kövesdi Zsombi állt oda és elemi erővel bombázott a hosszú felsőbe, így feljöttünk egy gólra. Ez a különbség nem tartott sokáig, mert három perccel később egy eladott labdából lekontráztak a veszprémiek minket, és visszaállították a két gólos különbséget.

Még a meccs egynegyede hátra volt, de többször megpróbálkoztunk a vészkapus játékkal. Akadt is üres kapuig kijátszott helyzetünk, de nem tudtuk ezt sem kihasználni. A meccs 4 perccel a vége előtt dőlt el. Egy labdavesztést követően Kövesdi szabálytalankodott, mivel üres volt a kapunk, így ő a kiállítás sorsára jutott, így jött a két perces emberhátrány. Ez nem tartott sokáig, mert a vendégcsapat szinte azonnal gólra váltotta a létszámfölényét, így már három volt a hátrányunk. Sajnos ezután még a meccsen kívül Bognár Bencét is elveszítettük, aki egy általa elkövetett szabálytalanságot a játékvezető súlyosnak és szándékosnak ítélt meg, így ő is piros lapot kapott.

Így a végén szinte végig emberhátrányban játszottunk, de újabb gól már nem született, végül három gólos vereség lett a vége.

Ráadásul a kiállítások miatt a következő mérkőzésre is megnehezítettük a dolgunkat. Most jön két hét szünet és legközelebb Debrecenben folytatjuk.

félidő 1-2
Játékvezetők: 
Kovács Gábor, Wittner József, Mákos Márk Dávid
Kezdő: 
  • 51 CSIKÓS ERIK
  • 4 HORVÁTH NORBERT
  • 6 GÁSPÁR MÁTÉ BENEDEK
  • 9 VATTAMÁNY DÁVID
  • 95 BOGNÁR BENCE
Csere: 
  • 18 BUKODI MÁRK FERENC
  • 7 KÖVESDI ZSOMBOR
  • 13 GELLÉRFI SÁNDOR GERGŐ
  • 17 SZEGHY SZABOLCS GÉZA
  • 23 MOGA EDVIN
  • 44 BERKES GÁBOR
  • 85 SZÜCS BARNA
  • 86 LÉVAI DÁNIEL MÁRK
  • 97 ERDŐSI SOMA ZOLTÁN
Kispad: 
  • Vezetőedző: Tánczos Tibor
Góllövő: 
  • Bognár Bence (12')
  • Kövesdi Zsombor (27')
Sárga lap: 
  • Vattamány Dávid (18')
Piros lap: 
  • Kövesdi Zsombor (36')
  • Bognár Bence (38')
Kezdő: 
  • 30 SPANDLER MÁTYÁS
  • 7 TATAI JÓZSEF
  • 12 DE OLIVEIRA ANTUNES GONÇALVES EVERTON
  • 24 ALEKSANDAR GAVRILOVIC
  • 45 GERENCSÉR ANTAL
Csere: 
  • 6 OSWALD DÁNIEL
  • 8 FRIDRICH DÁVID
  • 9 MOLNÁR RAUL
  • 13 DOROGI BENJÁMIN ALEX
  • 17 BOGNÁR PATRIK
  • 21 ÁBRAHÁM BOTOND
  • 26 FELLEMBEK ZÉTÉNY
  • 75 KISS MILÁN KRISZTIÁN
  • 99 LUX BENCE GÁBOR
Kispad: 
  • Vezetőedző: Fehér Zsolt
Góllövő: 
  • Fridrich Dávid (4')
  • Molnár Raul (18')
  • Tatai József (24')
  • Kiss Milán Krisztián (30')
  • DE OLIVEIRA ANTUNES GONÇALVES EVERTON (36')
Sárga lap: 
  • Lux Bence (12')
  • Fridrich Dávid (21')
  • DE OLIVEIRA ANTUNES GONÇALVES EVERTON (27')
Piros lap: 
  • Aleksandar Gavrilovic (22')