Mérkőzések

2024/25
NB I. Alsó-ház
8. forduló
2025. 05. 09. - 20:10
Budaörs, Aramis SE Futsal Csarnok

Futsal NB I., Alsó-ház, 8. - Nagyon fontos győzelem!

Hazai pályán fogadtuk a Nyírbátor együttesét, akik ellen csak a három pont volt az elfogadható, amivel bebiztosítjuk helyünket a hátralévő két fordulótól függetlenül a tabellán. Ennek megfelelően kezdtünk, és több góllal is vezethettünk volna, de csak Bognárnak sikerült betalálni, így minimális volt az előnyünk. Sajnos a folytatásban ellenfelünk feljavult és egy kontrából egyenlített, így döntetlennel mehettünk szünetre. Fordulás után nagy elánnal kezdtünk, és beszorítottuk a vendégeket a kapujuk elé, de hiába a nagyobbnál nagyobb helyzetek, nem sikerült betalálni. A folytatásban aztán több súlyosnak tűnő sérülés is miatt állt a játék, de a hajrá a miénk volt. Előbb Büki szerzett okos gólt, majd Bogdán duplázta meg az előnyünket egy gyors kontra végén. A Nyírbátor a végén vészkapussal játszott, amiből néhány másodperccel a vége előtt szépítettek, de a győzelmünk nem forgott veszélybe. A tavasz folyamán az egyik legjobb játékot nyújtottuk, ahol rengeteg helyeztet dolgoztunk és magunknak tettük nehézzé a találkozót.

Legközelebb az MFA-hoz látogatunk, majd a Rubeola ellen zárjuk a szezont.

Szép volt fiúk.

félidő 1-1
Játékvezetők: 
Czene-Joó Ádám, Kubicsek Máté, Kondákor Márk
Kezdő: 
  • 19 MOLNÁR GÁBOR
  • 11 KOMÁROMI PÉTER
  • 13 GELLÉRFI SÁNDOR GERGŐ
  • 86 LÉVAI DÁNIEL MÁRK
  • 95 BOGNÁR BENCE
Csere: 
  • 22 SOÓS ARNOLD
  • 6 KLACSÁK BENCE
  • 9 VATTAMÁNY DÁVID
  • 17 SZEGHY SZABOLCS GÉZA
  • 21 JUHÁSZ DONÁT
  • 44 HORVÁTH NORBERT
  • 85 ÜKÖS BOTOND BALÁZS
  • 87 BOGDÁN RAJMOND MÁRK
  • 99 BÜKI BALTAZÁR GÉZA
Kispad: 
  • Vezetőedző: Nagy Roland
Góllövő: 
  • Bognár Bence (7')
  • Büki Baltazár Géza (34')
  • Bogdán Rajmond Márk (37')
Sárga lap: 
  • Molnár Gábor (12')
Kezdő: 
  • 1 DOBI ATTILA
  • 7 SZENTES BÍRÓ TAMÁS
  • 34 OROSZ DÁNIEL
  • 37 MOLNÁR SZABOLCS OLIVÉR
  • 66 NAGY BENCE
Csere: 
  • 31 TÓTH MILÁN
  • 9 BARTHA BALÁZS SÁNDOR
  • 10 SÁNTA JÁNOS ATTILA
  • 11 KARÁCSONY JÓZSEF
  • 13 SZAKÁCS BOTOND
  • 27 CSORVÁSI ÁDÁM ZOLTÁN
  • 77 TÓTH MÁTÉ
  • 79 SZUCSÁNYI SÁNDOR
Góllövő: 
  • Szucsányi Sándor (13')
  • Komáromi Péter (ö.g. 40')
Sárga lap: 
  • Csorvási Ádám Zoltán (35')