Érkezők és távozók NB I-es felnőtt csapatunkba/csapatunkból

2020. augusztus 05. - 15:14

Az Aramisnál is megkezdődtek az átigazolások és az edzések.

Érkezők:

A 25 éves Fischer Zsigmond ’Zsiga’, Csömörről tette át székhelyét hozzánk. Az elmúlt két szezont az NB I-es Rubeolában töltötte, tavaly 18 bajnoki mérkőzésen 8 gólt szerzett. Bízunk benne, hogy az Aramisban még több találata lesz.

Utánpótlás futsal válogatott is érkezett az Aramishoz, új játékosunk Tama Ádám. A győri nevelésű, mindössze 20 éves fiatal, többszörös utánpótlás válogatott játékos Veszprémből érkezett hozzánk. Az előző szezonban 8 mérkőzésen lépett pályára a bajnokságban, mindössze 1 gólt tudott szerezni, azt is épp az Aramis Csarnokban akkor még ellenfélként. Most azonban az Aramist fogja erősíteni és bizonyítani, hogy fiatal kora ellenére mire képes.

Jenei Krisztiánnal is erősödik az Aramis. A 23 éves fiatal játékos, mind futsalban, nagypályán, műfüvön és a homokban is megállja a helyét. Az előző kiírásban a Ferencváros csapatában játszott. Még több lehetőséget és feladatot szeretnénk Kriszre bízni és reméljük megtalálja a számításait az Aramis családban.

Újabb igazolásunk, Sáhó Kristóf. A szintén győri nevelésű 23 éves futsal játékos Dunaújvárosból érkezett hozzánk, azonban az ETO-ban sok mindent megélt utánpótlás és felnőtt játékosként egyaránt. Az elmúlt csonkaszezonban 18 mérkőzésen 7 gól szerepel a neve mellett. Plusz öröm számára, hogy a régi győri csapattársai közül újra együtt játszhat a sokszoros válogatott Harnisch Ákossal, Bognár Bálinttal, Tama Ádámmal és Papp Bencével az Aramis színeiben.

Keresztury Márton debreceni születésű játékos, a Rubeolától Csömörről érkezett, de kapott szerepet már a Ferencvárosban is. Marciban is nagy bizonyítási vágy van, amit most az Aramisnál mutathat meg a társaival összekovácsolódva.

Frankovszky Dániel visszatért, aki fél évre szerette volna előző csapatát a Tolnát segíteni, de a csonkabajnokság miatt ezt csak pár mérkőzésig tartott.

Újra egy fiatal tehetséges játékos fog lehetőséget kapni az Aramis NB I-es felnőtt csapatában, ő pedig nem más, mint Szilágyi Ádám. Ádi 19 éves és 2013 óta az Aramis tagja. Futsal utánpótlás korosztályokban több dobógos helyezést ért már el az évek során és strandfociban is büszkélkedhet kiemelkedő eredményekkel. Bízunk benne felnőtt szinten is tud majd élni a lehetőséggel.

Minden új játékost, visszatérőt is szeretettel üdvözlünk az Aramisban!

 

Távozók:

Sajnos távozók is akadnak, nem is kis nevek a futsalban, a labdarúgásban.

Sámson Zoltán SAMU 8 év után hagyja itt az Aramis családot, a Ferencvárost fogja erősíteni. Samuról oldalakat tudnánk írni, hiszen felnőtt játékosként, csapatkapitányként és utánpótlás edzőként is rengeteg élményt és sikert aratott le az Aramisban. NB I-es futsal játékosként és strandlabdarúgóként is szenzációs.

Szintén összeszorul a szívünk is a Fekete ikrek eligazolása miatt, Oli és Márk 4 évet töltött az Aramisban. U17, u20 és felnőtt NB I-es játékosként is fantasztikus teljesítményt nyújtottak. Az Aramisban ismerkedtek meg a futsallal és lettek utánpótlás válogatott játékosok. Fekete Olivér és Fekete Márk több szempontból szélsőséges figurák, ők Újpestre igazoltak.

Genczler Kornél 2 évet töltött nálunk NB I-es csapatunkban, pár szép pillanatát fel tudjuk eleveníteni. A strandfoci egyik magyar kiválósága több játéklehetőségre vágyik futsalban is, emiatt most itt hagyja az Aramist és egyúttal az NB I-et is.

SOK SIKERT KÍVÁNUNK NEKTEK ÉS VÁRUNK VISSZA TITEKET!