U13, BLSZ 5. forduló

2017. december 04. - 09:26

Az első mérkőzésen nem tudtunk csapatként játszani, kihagytuk a lehetőségeket és ellenfelünk vezetést is szerzett. A fordulás előtt Oláh Domi szép találatával egyenlítettünk, ezzel visszatérünk kicsit a meccsbe. A második játékrészben is több volt az egyénieskedés, de már szebb játékot mutattunk és Karcag Noel góljával vezetést szereztünk. Az utolsó fél percben szabadrúgáshoz jutott a hazai Hidegkút, a lehetőséget gólra váltották, így döntetlennel zárult a találkozó.

A második mérkőzésen már összeszedettebben játszottunk a hétről hétre jobban teljesítő Kispest ellen. Sokáig kimaradtak itt is a helyzetek, majd Roskó Willi góljával szereztünk vezetést. A második félidőben a kispestiek kezdtek eredményesebben, majd nagy küzdés volt a két csapat között. A 25. percben Fiedler Guszti talált a kapuba egy jó passzt követően, ami egyben a győztes gól is lett.

Az alapszakasz utolsó fordulójában szerzett döntetlen és győzelem, illetve az elmúlt 4 fordulóban nyújtott szép játék és eredményes mérkőzések által összességében elégedettek vagyunk. Sok hibán kell még javítanunk, ugyanis tavasszal ezzel az alapszakaszban megszerzett 2. hellyel a felső-házban folytathatjuk a bajnokságot.

Tavaszig sem lesz mérkőzés hiányunk sem, hiszen a PMLSZ bajnokságban, ebben a korcsoportban 2 csapattal is indulunk a még több játéklehetőség érdekében.

hely csapat M GY D V LG KG GK P
1. Cső-Montage BFK 10 7 2 1 28 11 +17 23
2. Aramis SE 10 6 3 1 38 16 +22 21
3. Hidegkúti SC 10 4 3 3 25 19 +6 15
4. Kispest SE 10 3 3 4 22 21 +1 12
5. AC Villám 10 3 1 6 21 41 -20 10
6. ELTE 10 0 2 8 4 30 -26 2