U13, BLSZ, felsőház, 1. forduló

2018. március 17. - 19:18

Folytatódott BLSZ futsal bajnokság, ahol ebben a korosztályban alsó- és felső házra szakadtak a csapatok, mi a felső házban játszhatjuk a következő mérkőzéseket. A Cső-Montage alakulatával kezdtünk, akár az alapszakasz első fordulójában. Ellenfelünk szerzett vezetést, de még az első játékrészben fordítani tudtunk. A félidőt követően növeltük előnyünket, majd szépített a Cső. Az utolsó percek is Aramis gólokat hoztak és ezáltal biztos győzelmet. A második mérkőzésen a Pest megyei győztes Dunakeszivel játszottunk.

Az első félidőben jó kiélezett meccskezdés volt, ellenfelünk 2:0-s vezetésre tett szert, majd szépítettünk. A percek elteltével nem tudtuk felvenni a ritmust és kapkodtunk, amíg ellenfelünk összeszedettebb játékot mutatott. A szünet után felülkerekedett rajtunk a Kinizsi és tudatos játékukat a hibáink is hozzásegítették a sok gólos győzelmükhöz.