U15, 2-3. forduló csoportmérkőzések

2017. február 05. - 13:08

A csoportmérkőzések 5 meccse alatt 4 győzelmet arattunk, ami a többi eredmény alakulása mellett nekünk a csoport 3. helyet jelentette és így a kiesést, két gól választott el a továbbjutástól. Az első helyen végzett Dunakanyar-Szentendre I.-től 2 góllal, a Dunakanyar-Szentendre III.-tól 1 góllal maradtunk le A második forduló első mérkőzésén a Dunakanyar-Szentendre II.-es csapatával játszottunk, ahol nehezen indult be a gólgyártás. Az első félidő utolsó másodperceiben szereztünk vezetést, majd a második játékrészben sikerült további gólokat szerezni.

A következő meccsen a Dunakanyar-Szentendre III.-as gárdája ellen kellett felvenni a harcot. Jó és egyben nehéz mérkőzést láthattunk, ellenfelünk vezetett, majd egyenlítettünk, majd újra vezetést szereztek, ezt még egyszer ugyanúgy sikerült. A 22. percben 3:3-as eredmény született, mindkét csapat nagyon gólt akart rúgni. A mérkőzés vége előtt 2 perccel az Aramisnak sikerült vezetést szereznie, ami egyben a végeredmény is lett. Fontos 3 pontot hoztunk el.

A harmadik fordulóban csak egy mérkőzésünk volt a Dunakanyar-Szentendre I. csapatával, ahol ők uralták az első félidőt és gyorsan 4:0-s előnyre tettek szert. A fordulás előtt 4:1-re csökkentettük hátrányunkat, majd megint sokáig nem tudtunk gólt szerezni. Az utolsó percben azonban 2-szer is az ellenfél kapujába találtunk, de ez már sajnos a döntetlen eredményhez sem volt elég és ezzel elbúcsúzhattunk a Pest megyei negyeddöntőbe kerüléstől.

 

hely csapat M GY D V LG KG GK P
1. Dunakanyar-Szentendre I. 5 4 0 1 26 14 +12 12
2. Dunakanyar-Szentendre III. 5 4 0 1 28 17 +11 12
3. Aramis SE 5 4 0 1 19 9 +10 12
4. PAFC-mitre 5 1 0 4 8 15 -7 3
5. Dunakanyar-Szentendre II. 5 1 0 4 14 27 -13 3
6. Rubeola FC-Csömör 5 1 0 4 10 23 -13 3