Hírek

2018/19
2. forduló
2019. április 20. - 10:21

Nagyot küzdöttünk, futottunk az eredmény után, a veszprémiek egy Tataival voltak jobbak. Nem tudtunk túllépni az árnyékunkon és élni a lehetőséggel. Hamar szereztek gólt a vendégek, de ez nem állított meg bennünket.

2018/19
6. forduló
2019. április 05. - 17:06

Sokáig kiélezett és háromesélyes mérkőzés volt, az elmúlt időszakban extra pontokat szerző Nyírgyulaj ellen. Helyzetek mindkét csapatnál adódtak, de sokáig csak ezekkel kápráztattuk a nézőközönséget. A 24. perc hozta meg a vezetést Bognár Bence góljával. Egyre kulcsfontosságúbb mérkőzéssé alakult és egyre inkább akartuk a győzelmet.

2018/19
5. forduló
2019. április 02. - 11:23

Kevés kellett az 1 pont megszerzéséhez, de a helyzetkihasználás megint nem volt az erősségünk. Nagyon akartunk, de több pontatlanság volt a támadó játékunkat illetően. A Haladás szerzett vezetést és az első játékrészben nem is esett több gól. A 2. félidőre elszántan jöttünk ki és 3perc múlva nem hagytuk ki a helyzetet, Fekete Oli góljával egyenlítettünk.

2018/19
4. forduló
2019. március 19. - 09:55

Még magunkat is meg tudtuk lepni, hiszen kapott gól nélkül hoztuk a fontos BME elleni mérkőzést idegenben sok rúgott góllal. Mindenki maximális tudását hozta a mérkőzés utolsó pillanatáig és Frank mester végig „hatodik” játékosként irányította brigádját a kispadról.

2018/19
1. forduló
2019. február 19. - 10:20

Nem sikerült jól a rájátszás 1. fordulója Nyírgyulajon. Összeszedettebb játékkal kezdtek és egy szabadrúgáshoz jutva új igazolásuk nem hibázott. Hamar növelték előnyüket és nálunk a helyzetkihasználás megint akadozott. A szünet előtt a hazaiak tudtak gólt szerezni, ami még nehezebb folytatást jelentett számunkra. Csak a 28. percben sikerült szépítenünk és elúszott ez a mérkőzés.

2018/19
18. forduló
2019. február 12. - 10:54

Folytatódik a bajnokság, a Kútház Haladás VSE csapatához látogattunk, részletek hamarosan.

2018/19
17. forduló
2019. január 22. - 09:52

Az Aramisnak a BME ellen kötelező volt a győzelem. Több okból is, többek szerint is.

Az Aramis csarnokban a hasonló tudású ellenfeleinket zsinórban győzzük le és mert győzelem kellett az alapszakasz hatodik helyhez.

A kommentátor szemével:

2018/19
11. forduló
2019. január 18. - 11:09

Elhalasztott mérkőzésen nem tudtunk gólt rúgni, viszont sok hiba mellett nagyobb arányban nyert a Veszprém vendégként. Fáradtan kezdtük a mérkőzést, ellenfelünk pedig nagyon nyomott. Egy kialakított helyzetből kapufát rúgtunk, majd hamarosan vendég vezetés született. Még észbe sem kaptunk és jött a következő gól. Újabb pontatlan játék egy percen belül hozott 2 veszprémi találatot.

2018/19
16. forduló
2019. január 12. - 16:52

A listavezető és nálunk minden szinten másképp működő profi MVFC-hez látogattunk. Az nem kérdés, hogy összességében jobb csapat, de itt is tudtunk egy kis meglepetést okozni. Több hazai támadás után is sokáig 0:0-s eredmény mellett hajtottak a csapatok, ahol az első félidő végéig nem engedett labdát a kapunkba Vámosi Marcell.

2018/19
15. forduló
2019. január 08. - 13:55

A kommentátor szemével:
Most nem sorolom fel, hogy melyik játékos mikor rúgott gólt, vagy kapott sárga lapot. Ezek benne vannak a meccs jegyzőkönyvében, ahogyan a végeredmény, a 6-6 is.

Inkább azt írom le, amit a meccs közvetítése közben éreztem a lelátón.

2018/19
14. forduló
2018. december 21. - 10:06

Az egységes Dunaújvárosnak még segítettünk is gólokat szerezni pontatlan és dekoncentrált játékunkkal. Az erősen motivált hazaiak rengeteg támadást intéztek felénk a mostani mérkőzésen is. Az első gólt a 6. percben a kapufa segítségével szerezték meg, nekünk nem sikerült helyzetünket gólra váltani.

2018/19
12. forduló
2018. december 08. - 10:12

Nehéz meccsen a fiatalokkal való kirobbanó győzelem. Sokáig ízlelgették egymást a csapatok, az elmúlt alkalmakkor Debrecenben nem tudtunk teljes csapattal kiállni, most sikerült ez is. Az első félidőben feszültebb és kevés gólos játékot láthattunk, döntetlennel fordultak a csapatok.

2018/19
13. forduló
2018. november 30. - 15:33

Magunknak megnehezített meccsen arattunk fontos győzelmet. Vezetést szereztünk az 5. percben, de sokáig nem tudtuk további helyzeteinket gólra váltani. A 8. és 13. perc Rubeola gólt hozott, amivel a fordítani tudtak. A második félidő is tartogatott helyzeteket bőven, de sokáig nem láthattunk találatot. A 31.

2018/19
10. forduló
2018. november 17. - 14:57

Bemutatómérkőzés előzte meg a nagy csatát, ahol is a Dunakeszi u13-as utánpótlása játszott szoros mérkőzést az Aramis u13-as csapatával. Első hazai győzelmünket arattuk az új Aramis Csarnokban, ahol Boza mesterhármasa és Samu duplázása is hozzásegítette a remekül teljesítő fiatalokat is az egységes győzelemhez.

2018/19
9. forduló
2018. november 13. - 09:56

Most nem tudtunk labdába rúgni illetve gólokat szerezni a Haladás ellen. Helyzetek mindkét oldalon megvoltak, bár 7 perc játék után talán több kapura lövést kíséreltünk meg.

2018/19
2. forduló
2018. november 08. - 09:22

Sok fiatallal és kevés játékossal tudtunk Debrecenbe érkezni a Kupamérkőzésre, a sérülések és egykori eltiltások miatt. A mérkőzés elejeén jól tartottuk magunkat, helyzetkialakítás sem ment könnyen, a hazaiak is inkább a kapufát találták el. A szünet előtt 2 perccel szerzett a Debrecen 2 gólt.

2018/19
8. forduló
2018. november 06. - 11:53

Nehéz, de annál értékesebb győzelmet arattunk a BME ellen idegenben. Mindkét csapatnak nagy szüksége van pontra/pontokra, így még kiélezettebb volt ez a találkozó. Sokáig nem talált kaput egyik csapat sem, majd a hazaiak szereztek vezetést. A félidő előtt Boza szerezte meg az egyenlítő gólt, ami lélektanilag is fontos szerepet játszott a mérkőzésen.

2018/19
7. forduló
2018. október 20. - 09:56

A papírforma érvényesült. A mérkőzés kezdete előtt már lehetett tudni, hogy a mai találkozónak nem mi vagyunk az esélyesek. A Berettyó első perces formája is megmutatta, nem hiába vezetik a tabellát, hiszen már a 3. percben megszerezték maguknak az előnyt. Még az első félidőben 10 perccel később gyorsan 4-re növekedett az előnyük.

2018/19
6. forduló
2018. október 16. - 10:35

Holnap utánig sem rúgtunk volna több gólt. Megnehezített kezdés után fáradt és pontatlan játékunkkal kedvezményeztünk a Szigetszentmiklósnak. Fél perccel a kezdés után büntetőt rúghattak a hazaiak, amivel a vezetést is megszerezték. Sikerült egyenlítenünk, aztán következett egy öngól és ott el is veszítettük teljesen a fonalat. A félidőre már 3 gólos előnyt szereztek a hazaiak.

2018/19
5. forduló
2018. október 08. - 22:39

Hatalmas izgatottság az első hazai NB I-es mérkőzésen a nemrég átadott budaörsi Aramis futsal csarnokban. Az estet a budaörsi Marcipán Tánc és Fitnesz Sportegyesület remek táncosai nyitották meg. Jöhetett a csapatok bevonulása, Aramisos utánpótlás gyermekek kísérésével és a kezdőrúgás, amit Wittinghoff Tamás – Budaörs polgármestere-, Dr.

Oldalak