Hírek

2016/17
10. forduló
2016. november 28. - 22:28

Maximum testben érkeztünk meg erre a fordulóra az FTC felújított csarnokába. A szezon eddigi leggyengébb játékát hoztuk. Amilyen lelkesen és jól játszottunk az előző fordulóban, annál fegyelmezetlenebbül és szétszórtan a mostaniban. Kicsit visszajöttünk a mérkőzésbe, de rögtön duplán szúrtuk el, amit a Fradi megbosszult és így megverve magunkat, sok gólt szerzett ellenfelünk.

2016/17
9. forduló
2016. november 21. - 22:07

A szezon eddigi legjobb mérkőzését játszottuk Nyírgyulajon, ahol persze jó partnerként szerepelt ellenfelünk is. Pörgős és mindkét gárda részéről rengeteg helyzetkialakítással kezdődött a mérkőzés, ugyan az első találat a hazaiakat illette. Végig betartva Frank mester tanácsait, mindenki odatette magát és meg is lett az eredménye, a szünet előtt Pál Patrik góljával egyenlítettünk.

2016/17
2. forduló
2016. november 16. - 23:18

A kupamérkőzésen hamar eldöntöttük a továbbjutást és több lehetőséget adott a csapatnak a gyakorlásra, illetve a fiatalok mérkőzésen való szerepeltetésére. Lelkes, de nem túl acélos Kelen ellen játszottunk; ahol mindkét csapatnál láthattunk szép megoldásokat.

2016/17
8. forduló
2016. november 14. - 21:37

Hazai helyzettel, de győri góllal kezdődött a találkozó. Kicsit meg is zavarodtunk és nem is kellett sok perc, hogy a vendégek növeljék előnyüket. A következő percekben mindkét csapat játszotta a játékát és egy-egy találat esett még a szünet előtt.

2016/17
7. forduló
2016. november 07. - 21:55

Nehezen indult a mérkőzés Szombathelyen és mindkét csapat felváltva állt győzelemre az első félidőben, azonban megérdemelten hoztuk el a 3 pontot. A hazaiak első góljukat úgy szerezték, hogy sérült játékosunk még csak biceget lefele a pályáról, de hamar válaszoltunk erre egy szép góllal Bognár Bence találatával (1-1).

2016. október 29. - 15:41

Nagy Ádit - a magyar válogatott játékosát -, aki több évig az Aramis futsal csapatában és jelenleg Bologna együttesében futballozó, fiatal tehetséget látogatta meg elnökünk, Soós Ferenc.

 

2016/17
6. forduló
2016. október 24. - 22:24

Gólzáporos mérkőzésen, hamar születtek a gólok mindkét oldalon. Kétszer vezetést szereztünk, azonban a 10. percben fordítottak a göcsejiek, sőt 2 gólos előnyre tettek szert. Sikerült megrázni magunkat és még az első félidőben visszaszerezni a vezetést.

2016/17
5. forduló
2016. október 17. - 22:24

Igazságtalan vereséget szenvedtünk itthon. Jól kezdtük a mérkőzést és hamar gólokra is váltottuk a kialakított helyzeteket. Az első félidő második felében is uraltuk a játékot, bár helyzete mindkét csapatban volt bőven. A második 10 perc azonban nem tartogatott több gólt; csak kapufát és sok szép megoldást -a Veszprém részéről is-.

2016. október 17. - 15:50

Roni Ribeiro Da Silva, az Aramis SE-Mad Dogs labdarúgója, valamint Soós Ferenc elnök volt Szombathy Pál műsorvezető vendége a DIGI Sport napindító műsorában, a Reggeli Startban.

 

2016/17
4. forduló
2016. október 07. - 22:52

Rangadóra utaztunk Berettyóújfalura és jó kis meccs kerekedett. A hazaiak kezdtek jobban, 2 gólos előnyre tettek szert.

2016/17
3. forduló
2016. október 03. - 21:54

Az idén felkerülő Bőnyt fogadtuk, vendégeink kezdtek jobban, majd fordítani tudtunk. Az első félidőben nem találtuk a helyünket és félidőben 3:3-as eredményt láthattunk. Nehezen találtuk meg a fonalat, majd vezetést szereztünk és csak a mérkőzés végén nyugodhattunk meg, a kötelező 3 pont itthon tartásával.

2016. szeptember 26. - 11:37

A felnőtt magyar futsal válogatott a szlovákiai Homonnán nyerte meg a Visegrádi Négyek tornáját, nagy izgalmak és pontegyenlőség mellett. Csapatunkból Szeghy Szabolcs képviselhette Magyarországot. Gratulálunk mindenkinek!

2016/17
2. forduló
2016. szeptember 19. - 21:36

Fantasztikus kezdés, hamar 2:0-s vezetésre tettünk szert Dunaújvárosban. A hazaiak egy 10 és 6 métereshez jutottak, ezeket még hárítottuk. Megzavarodtunk, ellenfelünk felállt és 2:0-ról fordítani tudott. Majd egyre növekvő hátrányba kerültünk és sok gólos vereség ért bennünket.

2016/17
1. forduló
2016. szeptember 12. - 22:35

Fradit fogadtuk a szezonnyitó meccsen, hamar gólt szereztünk, amire pár perc után a válasz is jött. Mindkét gárdában van fiatal és rutinos játékos is, ez is hozzátett a játék színvonalához. Az első félidő második felében voltunk eredményesebbek.

2016. augusztus 23. - 20:21

Csopaki István, az Aramis játékosa és utánpótlás edzője megnősült. Így Zeze Kingával és Mátéval, most már egy boldog családot alkotnak. Gratulálunk és sok boldogságot kívánunk!

2016. augusztus 21. - 16:33

Minifoci EB /EMF EURO 2016/ idén Székesfehérvár városában kerül megrendezésre, minifutball magyar válogatott Héger Attila játékosunk. Neki és az egész csapatnak sok sikert kívánunk. A csoportban ellenfeleink: Szlovénia, Törökország és Szerbia.

2016. augusztus 19. - 12:37

A Magyar Labdarúgó Szövetségben a 2016/17-es NB I-es futsal magyar bajnokság sorsolását megtartották, az első fordulót 2016. 09. 12-én, hétfőn rendezik. Budaörsön, otthon fogadjuk az első bajnoki csatára az FTC csapatát, ahol szintén sok ismerős és több exAramisos fog szembe jönni velünk.

2016. augusztus 17. - 16:21

Az Aramis több változással tud nekiindulni a 2016/17-es szezonnak. A tavalyi szezonban volt játékos jövés-menés, idén újra egy stabilabb keretet raktunk össze, több visszatérővel, újonccal, rutinnal és fiatallal is vegyítve.

2016. június 15. - 22:16

Megtartottuk szokásos évzárónkat, ahol értékeltük a 2015/16-os szezont. Az Aramis család összegyűlt az U11-es korosztálytól az NB I-es csapatig.

A 2015/16-os eredményeink:

U11: Pest megyei futsal bajnokság 3.hely
         Országos futsal bajnokság 2.hely
        ’Házi’ legjobb játékos: Tóth Máté és Gémesi Gergő

2015/16
Alsó-ház 12.
2016. június 13. - 22:01

A szezon utolsó fordulójában is még nagyon küzdöttünk, amikor Göcsejt fogadtuk otthon. Hullámzó teljesítményt nyújtottunk, a szezonunkhoz ’méltóan’. Vendégeink szereztek vezetést, majd még az első félidőben 4:1-re fordítottunk. A második játékrészben mindkét csapatnak több találata volt. Végül 5:4-re nyertünk, amely a 2015/16-os szezonban a 7. helyet jelentette nekünk.

Oldalak