A Kecskemét otthonában folytatódott a rájátszás, egy izgalmas mérkőzésen sajnos egy góllal alulmaradtunk a házigazákkal szemben.
Hírek

Győzelemmel zártuk az alapszakaszt, így az ötödik helyről kezdhettük a rájátszást. Célunk az volt, hogy itt is jól rajtoljunk, amire megvolt a reális esélyünk, hiszen kétszer is legyőztük a Mezeit, de ennek ellenére tudtuk, hogy nehéz meccs vár ránk.
Gratulálunk és büszkék vagyunk. Az u11-es korosztályunk fantasztikusan játszott a téli bajnokságban is, a srácok 10 mérkőzést játszottak, amiből 2 döntetlennel és 8 győzelemmel zártunk.
A téli 5. forduló és az őszi 5. forduló alatt sem kapott ki a csapat egyszer sem. A téli góllövő lista versenyét is Aramis játékos nyerte el.

A Magyar Kupa 3. fordulójában a Mad Dogs Futsal csapatán is túljutottunk, jöhet a 4. forduló.

Győzelemmel zártuk a bajnokság alapszakaszát, amivel megszereztük az 5. helyet, jöhet a rájátszás.

A mérkőzés elején gyorsan 2 gólos előnybe került az Újpest, a 2. félidőben egy öngól is kellett hozzá, de sikerült döntetlenre menteni az állást.

A félidőben még mi, a mérkőzésén végén már a veszprémi csapat örülhetett, egy gólos vereséggel tértünk haza.

A kecskeméti döntetlen után nem sok időnk volt a pihenésre, hiszen néhány nap elteltével újabb bajnokira került sor, ahol a Nyírbátort fogadtuk.

Rangadóra készültünk Kecskeméten, ahol nem várt ránk könnyű feladat. Az őszi meccsen döntetlenre végeztünk, de azóta nálunk többen kidőltek, míg ellenfelünk új rutinos játékosokat is igazolt, de ettől függetlenül bizakodóak voltunk.

Szoros mérkőzésen sikerült idegenben legyőznünk az NB II-es pécsi csapatot, így a Magyar Kupa 3. fordulójában folytathatjuk.

Az év utolsó mérkőzésén két gólos előnyről szenvedtünk vereséget a Rubeola otthonában.

A listavezető túl nagy falatnak bizonyult, hazai pályán kaptunk ki a Haladás csapatától.

Hazai pályán folytatódott a bajnokság, a nyíregyházi csapat látogatott Budaörsre, a vége 5-3 a javunkra.

Debrecenben jártunk a DEAC vendégeként, sajnos vereséggel zártuk a mérkőzést.

A kiváló erőkből álló Berettyóújfalu csapatát sikerült idegenben két vállra fektetni.

Egy szoros mérkőzésen az ELTE csapata ellen sikerült itthon tartanunk az összes pontot.

Az újonc csapat - a Magyar Futsal Akadémia - sem okozott gondot hazai pályán, sima 6-0 lett a vége.

Értékes győzelmet arattunk az Újpest vendégeként a 10. fordulóban, részletek hamarosan.

Több hiányzónk is akadt a Veszprém elleni rangadón, de ennek ellenére bizakodva tekintettünk a mérkőzésre. Öröm volt látni, hogy teljesen megtelt sorok előtt léphettünk pályára.

Az első félidőt még bírtuk, de a másodikban felőrölt minket a Haladás csapata, a vége sajnos vereség lett.

